Ha érdeklődsz a Waldorf-pedagógia iránt, ez alatt a menüpont alatt Waldorf-szellemiségű szerzők idézeteit olvashatod. A gyűjteményt igyekszem folyamatosan bővíteni.
” A gyermek megfigyelésekor bizony az ember nem a Földet, hanem a mennyet ismeri meg. És nem csupán az úgynevezett jó gyerekek esetében. A jó gyerekeknél legtöbbször az a helyzet, hogy testük nehézkessé válik. Már gyermekkorban nehézkessé válik a testük, s így a szellem nem tudja azt kellőképp birtokba venni. Az ilyen gyerekek csöndesek, nem kiabálnak, sokat ülnek, nem őrjöngenek. A szellem nem tevékenykedik bennük, mivel testük ilyen ellenállást tanúsít. Az úgynevezett jó gyerekek esetében gyakran előfordul, hogy testük ellenállást fejt ki a szellemmel szemben.
Azoknál a gyerekeknél, akik nem annyira jók, hanem rendesen őrjöngenek, rendesen kiordítják magukat, s folyton csak gondot okoznak, bennük a szellem mozgolódik, persze esetlenül, hiszen a mennyből csak nemrég került le a Földre, s még épp csak mozgolódik. A szellemnek szüksége van a testre. A gyermek féktelen ordítását olykor valóban rendkívül megindítónak tarthatjuk, azon egyszerű oknál fogva, mivel az ember ilyenkor megtapasztalhatja, micsoda mártíromságon megy keresztül a szellem, amikor alászáll egy gyermek testébe.” /Rudolf Steiner/
” A szabadság filozófiájában gyökerező neveléselméletben a gyermek nem a nevelés tárgya, hanem annak alanya. Így azonban a nevelés csak akkor lehet szakszerű és sikeres, ha már a legkisebb gyermekeknek is megadatik a lehetőség, hogy nevelendő helyett önmagukat nevelő személyiségek legyenek, mi pedig csak a megfelelő környezetet és körülményeket teremtjük meg ehhez az önneveléshez. Az iskolai tantervek, különösen az 1-7 éves korra vonatkozó tantervek tehát a gyermek fő ereje, a játék tekintetében olyan „fosztogatási programok”, amelyek avítt tervszerűségükkel pontosan azt fojtják el, ami a játékban megnyilvánuló, bőséges önnevelési akaratként és így mindig új és eredendő kulturális kezdeményként önmagát vizsgálva a világra akar jönni.” /uő./
“A kis gyermekeket mindenkor úgy kell átélnünk, mint akiken a felnőttvilág átgázol – ami gyakran a legjobb szándékkal történik -, és teljesen bizonytalanok az örökölt testi alapokhoz való viszonyukban, legyenek azok „jók” vagy „rosszak”. Ami teljesen el van fedve, az ennek az embernek a lénye maga, aki megkísérli, hogy szuverén módon és méltóságteljesen kerüljön ki az adottságok zűrzavarából, és aki ritkán éli át azt, amire a leginkább szüksége van: individuális létének és törekvésének tanúit. De ha minden gyerekkel szemben minden helyzetben az a kérdés van bennünk: „ki vagy Te, mi szeretne belőled előjönni, mi akar válni belőled?”, akkor érkeznek válaszok és útbaigazítások is. A tanú bábává változik. Ahogy a szülész a megszületendő gyermeket nem formálja és alakítja, hanem olyan tisztán és sértetlenül igyekszik világra segíteni, amilyen ő önmagában, úgy a jövő pedagógusának is ez a feladata. Ez bátorságot és újszerű gondolkodást igényel, a gondolkodás és az akarat ugrásszerű irányváltását. Rudolf Steiner ezt a pedagógia 180 fokos fordulatának nevezte.” /uő./
“…nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerekkorában már felnőtt módon élt és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett. Mi az, hogy teljes értékű kisgyerekélet?… Az óvodás legfejlesztőbb tevékenysége a szabad játék! Nem az irányított játék, nem a készségfejlesztő játék, nem a játékos tanulás. A szabad játék. Játék, mindennapos mese, mondókák, énekek, jól utánozható tevékenységek (palántázás, sütés-főzés, befőzés) – ezek adják meg a kisgyerekkori fejlődés serkentő környezetét. Derűben és biztonságban.” /Vekerdy Tamás/
Kommentek